Fogolyszáma: U126388

Holocaust es aldoztai csaladomban

Esettanulmány, családtörténet

Szegö Anna

Neptun kód: B19FP3
Szakirány: Szomatopedagógia, Tanulásban akadályozottak pedagógiája


Fogolyszáma: U126388

Családfánkat az előttem élt ötödik generációig sikerült felkutatni. Őseink zsidó származását igazolják az eleink között fellelhető Adler, Deutsch, Goldgruber, Heimovits, Stern, Szegő vezetéknevek. Későbbi leszármazottak a világ minden táján élnek: az Egyesült Államokban, Kanadában, Angliában, Franciaországban, Németországban, Romániában, Peruban. Családnevünknek külön története van: Az apai dédnagyapám, Korman Hermann 1890.március 15-én született Lengyelországban, Novo Alexandra városában. A monarchia katonájaként került Magyarországra, itt ismerkedett meg a későbbi feleségével. A szakmája ötvös, ezüst-aranyműves volt. Feleségének (Szegő Margit) édesapja 1932-ben örökbe fogadta őt. Nevét Szegőre változtatta, így lett végül magyar állampolgár. (lásd 1. sz. melléklet) 1944 októberében nyilasok vitték el Egressy úti otthonából a többi férfival együtt. Az újlipótvárosi gettóba került. Az erőltetett menetelést nem bírta, ezért 1944 október 19-én lelőtték. A Dohány utcai zsinagóga temetőjében lévő Magyar Zsidó Mártírok Emlékművén ott áll a neve, mint a Chevra Kadisha mártír halottja: Szegő Hermann.

Nagypapám, Szegő Sándor 1924.január 13-án született Zágrábban. Pár hónapos korában szülei Magyarországra költöztek. Előbb Baján, majd Budapesten éltek két gyermekükkel, nagypapámmal és nála 1 évvel fiatalabb húgával Mártával. Gyermekkora szegényes körülmények között telt, saját naplójában csak a nyomorról tesz említést. A zuglói kis szoba-konyhás lakásban laktak öten a nagymamájukkal együtt. Az elemi iskolát a Fűrész utcában végezte (1930-34) ezt a polgári iskola követte (Egressy út 1934-38) majd inasnak szegődött a Brust céghez. A gyár munkásmozgalmi törekvéseiről korabeli újság - Ifjú Proletár- is hírt adott. A Magdolna utcában működő munkásmozgalommal is ezidőtájt ismerkedett meg. A szakszervezet segítette hozzá, hogy inasként magasabb (segédeknek járó) bért kapjon. Az idősebb szaktársakkal munka után is találkoztak, a Szociáldemokrata párt közös programjain együtt vettek részt: kirándultak, színházba jártak. Baráti köre baloldali dolgozókból alakult ki. 1941-től aktívan részt vett a tevékenységeikben: éjszaka jelszavakat festettek falakra, röpcédulákat dobtak postaládákba. A jelmondat a következő volt: „Szabad, független, demokratikus Magyarországot és békét!”. Részt vett a Népszava, a Szociáldemokrata Párt újságjának agitációjában is. 1943 elején csoportjuk, a Deák-csoport (lásd 2. sz. melléklet) a csendőrség figyelmébe került, májusban le is tartóztatták. A vádiratban halált kért rá az ügyészség, de fiatal korára való tekintettel „csak” 7 év fegyházra ítélték. A Sátoraljaújhelyi börtönbe került. Itt a földszinten polgári bűnözőket, míg az első-második emeleten politikai elítélteket, antifasiszta ellenállókat, volt partizánokat és azok segítőit helyezték el. A fegyház fokozatosan megtelt a legkülönfélébb nemzetiségű foglyokkal: a magyarokon kívül jugoszláv, szlovák, szerb, ukrán, román, horvát ellenállókat rabosítottak. A telített börtönben az 5x6 méteres, 6 személyes cellákban 20 főt tartottak fogva, ágynak nem volt hely, ezért szalmazsákokon aludtak. Az időszak a művelődésről szólt, a foglyok szabadon tanulhattak az érdeklődési körüknek megfelelően. A bevitt könyveket a börtön vezetősége ellenőrizte, de engedélyezte. Nagypapám különböző nyelveket, például oroszt tanult, amelynek a későbbiekben nagy hasznát vette. A nehéz körülmények ellen éhségsztrájkkal tiltakoztak, ami kis mértékben javított az állapotokon.

A német megszállás hírére a börtönben raboskodó szerb foglyok szervezkedni kezdtek. Úgy vélték, a németek mindenképpen kivégzik őket, ezért inkább harc közben veszítsék életüket, mintsem térden állva haljanak meg. Legyen értelme a haláluknak. A börtön melletti bírósági épületeket elfoglalták a német tisztek. Március 21-éről 22-ére virradó éjszaka a magyar, a jugoszláv és a szerb kollektíva vezetősége megbeszélést tartott, döntöttek a börtönből való kitörésről, amit eredetileg későbbre terveztek. A cellák külön-külön megszavazták, részt vesznek-e benne. A nagypapám cellájában lévő magyar foglyok mind a húszan a részvétel mellett döntöttek. Az akció a következőképpen zajlott: az egyik zárkában vízcserénél berántották és lefegyverezték az őrt, elvették a kulcsait, majd kinyitották a többi cellát. Egy másik akciócsoport a fegyverraktárból vette magához a fegyvereket. „Magyar katonákra nem lövünk!” - szólt az utasítás, csak ellenállás esetén. 20 perc alatt sikerült lefegyverezniük az őröket, kinyitották a kapukat, özönlöttek rajta ki a foglyok. Az északi hegyek felé tartottak, ahol a szlovák partizánokhoz csatlakoztak volna. Egy őrszem lövöldözni kezdett egy, a pihenőszobában maradt fegyverrel, amire a szomszéd épületekben állomásozó német katonák felfigyeltek. Mire nagypapám celláját kinyitották és leszaladtak a lépcsőn, már a németek gépfegyvertűzzel fogadták őket. Visszaszorultak a zárkájukba. Megtörtént a börtön visszafoglalása. A foglyok azonnali kivégzését Lindenberger Lajos börtönparancsnok akadályozta meg. A parancsnokságtól telefonon kapta az utasítást, amelyben megtiltották az azonnali megtorlást. A Magyar Királyi Kassai Honvédtörvényszék 1944. április 5-én 11 főt halálra ítélt. A bajtársak a függetlenséget, demokratikus Magyarországot éltetve hősiesen vonultak a bitófa alá. Velük együtt 60 áldozata volt a börtönfelkelésnek. A többiek élete nehezebbre fordult, elmaradtak a séták, a koszt tovább romlott, megtiltották a könyvek bevitelét, levelek írását, a látogatást. Elrendelték a zsidócsillag viselését. Mikor újra engedélyezték a sétát, a zsidó rabokkal együtt szolidaritásból mindenki zsidócsillagot viselt. Ez az összetartás segített átvészelni számukra a nehezebb időszakokat. A nyár végére az 5 évnél kevesebb büntetést kapott, nem zsidó foglyokat munkatáborokba internálták. A maradék kb. 200 zsidó elítéltet szeptember 27-én a Vörös Hadsereg közeledtére vagonokba terelték és a komáromi Járásbírósági Fogházba (Komárom Csillagbörtön) szállították őket. Itt szinte embertelen körülmények között éltek: zsúfoltság, minimális víz és élelem.

November 11-én az ország különböző részeiről begyűjtött antifasiszta politikai foglyokat ismét marhavagonokba hajtották, majd Dachauba szállították őket. (lásd 3. sz. melléklet). 14-én megérkeztek „valahová”, amiről addig nem hallottak. Az ilyen jellegű táborokról nem voltak információik. Úgy tudták, munkára viszik őket. „ARBEIT MACHT FREI” felirat állt a kapun. Az Appellplatz-on várták további sorsukat. Felvették az adataikat, majd megfosztották őket az egyetlen megmaradt tulajdonuktól, a személyazonosságuktól-egy azonosítószámmá váltak. U126388 - ezt a számot kapta nagypapám (U=Ungarn). Fürdés, fertőtlenítés után hosszasan várták a novemberi hidegben, hogy megkapják a ruháikat, ezt követően elosztották őket a barakkokba. Háromemeletes ágyak voltak a blokkokban, egy-egy 70-80 cm széles priccsen hárman osztoztak. Az első benyomás megdöbbentette nagypapámat, még semmit sem tudott a lágerben uralkodó hierarchikus viszonyokról, csak annyit látott, hogy fogoly veri a foglyot. Lassan megismerték a napirendet. A reggelek így kezdődtek: „Appell” (sorakozó!), „Mütze ab” (sapkát le!), órákig tartó sorban állás, létszámellenőrzés (amit mindig elrontottak és újrakezdtek).

Néhány nap elteltével a magyarokat összeterelték, kikérdezték őket a szakmájukról- nagypapám Schlosser (lakatos), más Ingenieur (mérnök) végzettsége hasznosnak bizonyult. Másnap teherautóra rakták őket és fél óra út után megérkeztek Augsburgba. Egy hatalmas hangárba vezették őket, itt alakították ki a blokkokat. A lágerben tapasztaltakhoz hasonló körülmények fogadták őket: ugyanolyan háromemeletes ágyak, de már egy fogoly aludhatott egy priccsen, ugyanolyan tisztségviselők (Kapo, Blockältester, Stubedienst). Másnap az ágyakat hátratolták és a foglyokat előtte felsorakoztatták. „Zu gang vorne!” -az újakat előre vezényelték. Két szovjet tisztet vezettek be, ismertették a bűnüket: szökés kísérlete miatt akasztás általi halál a büntetésük. A kápók a gumibotjukkal kényszerítették a többieket, hogy végig nézzék, amint kivégzik a két tisztet. Elvették két ember életét, akik a sátoraljaújhelyi áldozatokhoz hasonlóan bátorságról, hősiességről tettek tanúbizonyságot, éltették a Szovjetuniót. „Bosszuljatok meg elvtársak!” kiáltással vonultak a halálba, egyiküknek még volt ereje a bitófán lógva megrúgni az őt akasztó kápót. Nagypapámék ezzel a tudattal indultak másnap vonattal a munkába Augsburg-Pfersee-be.

A Messerschmitt AG repülőgépgyárában napi 12 órát dolgoztatták őket, heti 6 napon át, váltott műszakban. A gyárban sajtolóüzem, lakatosüzem és hegesztőműhely volt. A lakatosműhely mestere nem szólt a foglyokra, csak a munkával foglalkozott. Megtették helyette az SS tisztek, puskatussal serkentették a munkatempót. A hegesztőműhely nem bírta a lakatosüzem által elkészített alkatrészek feldolgozását, így nagypapámat áthelyezték oda. A mester egyszer megmutatta a munkafolyamatot, két varratot megvárt, majd magára hagyta őt. A nehéz oxigénpalackok cseréje is az ő dolguk volt, többnyire hárman végezték. Egy alkalommal nagypapám nélkül mentek, egyikük lábára dőlt az oxigénpalack és eltörte - ez ott a halált jelentette. A hegesztéshez használt gáz előállítása után szúrós szagú iszap keletkezett, ennek kimeregetése és elszállítása is nagypapám feladata volt. Egyedül végezte, egy 3 méteres rúd végén levő merőkanállal kellett egy medencéből kimerni az iszapot és talicskával elszállítani. Hideg volt, a munka fárasztó, remegett a keze, emiatt a hegesztés nem lett egyenletes, visszakerült a satupadhoz, de az iszapmeregetést folytatnia kellett. A maró gáz kikezdte a tüdejét, ereje fogytán volt, mikor már az emeletes ágyra sem bírt felmászni, többedmagával visszaszállították Dachauba. A 29-es számú Vernichtungs (megsemmisítő) barakkba került. Itt még rosszabbak voltak a körülmények. Kb. 400 embert zsúfoltak be a 30-40 főre tervezett helységbe, az ablakokat levették, a foglyok vacogtak a -20 fokos hidegben, a ruháikat tetvetlenítés okán elvették, az elhunytak fejadagját a magasabb rangú tisztségviselők maguk között osztották szét. Mégis kitartottak, mindig volt köztük valaki, aki képes volt a gyengébbeket bátorítani. Egy alkalommal, mikor kizavarták őket sorakozóra, nagypapám a földön ült, állni már nem volt ereje, két fogoly karon fogta „Te vagy a Szegő Sanyi?”. Elvitték egy másik blokkba, ahol a TBC-ben szenvedőket helyezték el. Felismerte az egyiküket, régi bajtárs volt Sátoraljaújhelyről. Itt lassan erőre kapott, puha ágyban, takaróba burkolódzva alhatott, 38 kg-os testsúlya is gyarapodásnak indult. A háború helyzetéről, a hírekről is tudomást szerzett, több régi fogolytárssal találkozott. Április vége felé közeledett a felszabadító front, az amerikaiak szőnyegbombázásától remegett a föld, a tábort elkezdték kiüríteni, az élelemellátás szinte teljesen megszűnt. Április 29-én kiáltozás hallatszott, hogy „Itt vannak az amerikaiak!”, nem tudni honnan vette az erőt nagypapám, de felmászott a barakk tetejére. Begördült egy harckocsi, kiszállt belőle egy amerikai katonanő. A foglyok odarohantak. Szabadok! Buszok, vonatok érkeztek és kezdték hazaszállítani az anyaországukba az embereket. Lassan kiürült a tábor, csak a magyarokért nem jött senki. Fogolybizottságot alapítottak. (lásd 4. sz. melléklet) Nagypapám orosz nyelvtudása itt is hasznos volt, ő állította ki orosz nyelven az hazautazók, láger béli volt foglyok és magas rangú magyar hadifoglyok (köztük Nagybaconi Nagy Vilmos) számára az utazási igazolványt. Erre nagy szükség is volt, mert az amerikai katonák csak az orosz zónáig kísérték őket. Az amerikai parancsnokság ellenőrzés nélkül lepecsételte és aláírta a transzport listát, ez végig biztonságot adott a hazaúton. (lásd 5. sz. melléklet) 1945 szeptember 9-én végre hazaértek. A családból kevesen élték túl a háborút, Auschwitzban és más haláltáborokban vesztették életüket. ......

A dachaui lágerban még a felszabadítás előtt megalakult a Nemzetközi Dachaui Táborszervezet (Comité International de Dachau-CID). Különböző nemzetiségű foglyok hozták létre eredetileg abból a célból, hogy megakadályozzák a rabok felszabadítás előtti megölését. Később az amerikaiakkal együtt megszervezték a tábor vezetését. Ma is működő szervezet, amely képviseli az összes valaha Dachauba deportált foglyot. Szabályzatát 1958. decemberében fektették le. Fontos szerepet játszik az emlékek megőrzésében. A volt láger területén emlékhelyet alakított ki. A szervezet szívesen fogadja fiatal tagok jelentkezését, akik tovább folytatják tevékenységüket. Családunkból nagynéném, Szegő Katalin a NÜB (Nácizmus Üldözötteinek Országos Egyesülete) delegáltjaként vesz részt a CID munkásságágában. Fontosnak tartja és ápolja a vészkorszak történelmének megőrzését, gyermekeinkkel, unokákkal való megismertetését.

Közbenjárásával középiskolás koromban nővéremmel elutaztunk egy Dachauban szervezett nemzetközi Ifjúsági Találkozóra, ahol olasz, francia, lengyel, spanyol és más nemzetiségű fiatalokkal közösen jártuk körbe a holokauszt témakörét, fedeztük fel a dachaui tárgyi emlékeket, beszélgettünk túlélőkkel (pl. Max Mannheimerrel). Az IJB (Internationale Jugendbegegnung Dachau) 1983 óta működő évente megrendezésre kerülő nemzetközi tábor. Küldetése a múlt, jelen, jövő összekapcsolása, a történelmi emlékek életben tartása a következő generációk számára.

Solange sich deine Enkelkinder an deine Geschichte erinnern, gibt es Hoffnung, dass sie deine Vergangenheit nicht erleben müssen.”

Max Mannheimer 6. 2. 1920 – 23.9. 2016

https://www.comiteinternationaldachau.com/de/

Mindaddig, míg történeted unokáid emlékezetében él, van remény, hogy nekik nem kell átélniük a múltadat.”

Max Mannheimer 1920.02.06 –2016.09.23

Mi adott erőt túlélni a borzalmakat, éhezést, kínzást, kegyetlenségeket, emberfeletti kényszermunkát, betegséget? A bajtársak összetartása, a szolidaritás, a meggyőződés abban, hogy ők a jó oldalon állnak. A szabadság, függetlenség, demokrácia eszméjében való hit.


Ezek azok, amiket soha nem szabad elfelejteni és tovább kell adnunk gyermekeinknek, így igazzá válhat a dachaui emlékhely felirata: „Soha többé’!”

MonumentGedenstatteDachau

https://www.comiteinternationaldachau.com/de/uber-cid


Köszönetnyilvánítás

Az esettanulmány elkészítéshez nagyon sok segítséget és anyagot kaptam a Münchenben élő nagynénémtől Szegő Katalintól és édesapámtól, köszönettel tartozom nekik.

  • Deák csoport eredeti organigramja, amit a Horthy-csendőrség készített

 diagram vazlat

 

Eredeti méretben:

https://drive.google.com/open?id=1R32420ZPmSYQrLzH7YIiziOQR3fNG384

  • Nemzetközi Dachaui Táborszervezet Magyar csoportjának tagjai 1945 Julius,

felső sorban balról a második Szegő Sándor

comitehungary1945


Új Élet-A magyarországi zsidó hitközségek szövetségének lapja (2013) 68.(22) 6.

https://mazsihisz.hu/files/public/filecache/ma__medialibrary_media/461/4461/68.%20evfolyam%2022.%20szam%202013.%20december%201.%20Kiszlev%2028.%205774.pdf


Felhasznált források:

A család tulajdonában lévő videófelvétel, Dr. Szegő Sándor saját visszaemlékezése (2009)

Nagynéném, Szegő Katalin tulajdonában lévő családfa és családi dokumentumok

(Deák-csoport organigram, dachaui hazatérők névsora)

Bárdos Lajos (1994). Börtönfelkelés Budapest: Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége 251-260

http://mek.oszk.hu/16000/16013/16013.pdf
Letöltve 2020.03.29

 

CID-Comité International de Dachau

https://www.comiteinternationaldachau.com/de/laender/47-hungary?showall=1
Letöltve 2020.04.02

Dachau camp 1944

https://encyclopedia.ushmm.org/content/en/article/dachau
Letöltve 2020.04.17.

Ikarus Az Ikarus karosszéria és járműgyár dolgozóinak lapja (1976-82)

Ikarus (1976) 24(1) .1

https://adtplus.arcanum.hu/hu/collection/Ikarus/
Letöltve 2020.04.02


Internationale Jugendbegegnung Dachau

https://www.jugendbegegnung-dachau.de/

Letöltve 2020.04.20

Új Élet A magyarországi zsidó hitközségek szövetségének lapja (2013) 68.(22) 6.
https://mazsihisz.hu/files/public/filecache/ma__medialibrary_media/461/4461/68.%20evfolyam%2022.%20szam%202013.%20december%201.%20Kiszlev%2028.%205774.pdf
Letöltve 2020.03.29