Dome Piroska 2005 privat kl 

Foto 2005 Privat

Embernek maradni

Talán különösen hangzik, de az én helyzetemben a Németországba való deportálás volt az egyetlen lehetőség az életbenmaradáshoz. Tíz napi dühödt és sikertelen vallatás után a defenzív osztály a Gestapónak akart átadni. Amikor ezt közölték velem, már ők sem hitték, hogy fel tudok állni a földről.

A Horthy-rezsim defenzív osztálya ebben az időben már igen szétzilált állapotban volt. Egész munkájukon érződött a bizonytalanság, kapkodás. Szörnyű kegyetlenségük mellett egyes beosztottak, csendőrök megmagyarázhatatlan engedékenységet mutattak. A nyilasok nem bíztak a defenzív osztályban, a Horthy-rendőrség helyükön maradt tagjai viszont gyűlölték a nyilasokat. Ezért érthető, hogy a Rökk Szilárd utcában működő csoportban is nagy volt a fejetlenség, így történhetett, hogy november hetedikén, amikor a foglyokat elszállították onnan, az egyes letartóztatottakra, így énrám sem fordítottak külön figyelmet.

Fogolyszáma: U126388

Holocaust es aldoztai csaladomban

Esettanulmány, családtörténet

Szegö Anna

Neptun kód: B19FP3
Szakirány: Szomatopedagógia, Tanulásban akadályozottak pedagógiája


Fogolyszáma: U126388

Családfánkat az előttem élt ötödik generációig sikerült felkutatni. Őseink zsidó származását igazolják az eleink között fellelhető Adler, Deutsch, Goldgruber, Heimovits, Stern, Szegő vezetéknevek. Későbbi leszármazottak a világ minden táján élnek: az Egyesült Államokban, Kanadában, Angliában, Franciaországban, Németországban, Romániában, Peruban. Családnevünknek külön története van: Az apai dédnagyapám, Korman Hermann 1890.március 15-én született Lengyelországban, Novo Alexandra városában. A monarchia katonájaként került Magyarországra, itt ismerkedett meg a későbbi feleségével. A szakmája ötvös, ezüst-aranyműves volt. Feleségének (Szegő Margit) édesapja 1932-ben örökbe fogadta őt. Nevét Szegőre változtatta, így lett végül magyar állampolgár. (lásd 1. sz. melléklet) 1944 októberében nyilasok vitték el Egressy úti otthonából a többi férfival együtt. Az újlipótvárosi gettóba került. Az erőltetett menetelést nem bírta, ezért 1944 október 19-én lelőtték. A Dohány utcai zsinagóga temetőjében lévő Magyar Zsidó Mártírok Emlékművén ott áll a neve, mint a Chevra Kadisha mártír halottja: Szegő Hermann.

Csoportkép Magyar Dachau Bizottság 1945 június

 

comitehungary1945

Állók jobbról: Földeák László, Szegö Sándor, Pécsi János, Dr. Horváth László,
Dr. Frankl József és Gergely Miklós

Ülök balról: Dr. Hirsch, Benkő István, Eglis István és Dr. Borsa Mihály

A kepröl hiányoznak:

Elnök Szegedy Maszák Aladár, Schiffer Pál és Révész Ferenc